Egyéb sportok

Doppingbotrány: őrizetben Asafa Powell egyik edzője

""

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség egyelőre nem kommentálja a vasárnap kipattant doppingbotrányt, mely során kiderült, hogy három sztárfutó is pozitív mintát szolgáltatott.

"Töretlenül küzdünk a tiltott szerek ellen, ez erkölcsi kötelességünk az atléták azon többsége felé, akik hisznek a tiszta sportban" – közölte Nick Davis, az IAAF főtitkára, hozzátéve: minden felmerülő doppingeset nemhogy gyengíti, hanem erősíti a világszervezet doppingellenes programját.

A jamaicai Asafa Powell, a férfi 100 méter korábbi világcsúcstartója és honfitársa, a 2008-as olimpián női 100-on ezüstérmes Sherone Simpson, továbbá Tyson Gay, az amerikaiak háromszoros világbajnoka vasárnap jelentette be, hogy pozitív doppingtesztet produkált.

A minden idők legtöbb 10 másodpercen belüli 100-as eredményével rendelkező, 2008-ban a váltóval olimpiai bajnok Powellnek a júniusi jamaicai bajnokságon adott mintájában bukkantak oxilofrin nyomaira a szakemberek. Ugyanott és ugyanazzal a szerrel bukott le Simpson, aki 2004-ben ötkarikás arany-, tavaly pedig ezüstérmet szerzett a női sprintstafétával. Gay nem közölte, hogy mit találtak az A próbájában májusban. Utóbbi edzője, Lance Brauman az ügy kipattanása után kijelentette, nem támogatja és nem tűri a doppingolást, tanítványa pedig együtt kíván működni az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynökségével.

A botrány legújabb fejleménye, hogy az olaszországi Lignano Sabbiadoróban található edzőtáborban őrizetbe vették Asafa Powell erőnléti edzőjét. A jamaicai sprintsztár ugyanis olyan szereket adott át a rendőrségnek, amelyeket a meg nem nevezett szakembertől kapott, Simpsonhoz hasonlóan.

A Jamaicai Doppingellenes Ügynökség közölte, hogy összesen öt pozitív mintáról van tudomása, Powell és Simpson mellett két dobóatléta és egy junior korú versenyző érintett az ügyben.